A minap huszonegynehány perverz gyűlt össze egy iszapszentmotorosi családi házban, hogy gusztustalankodással töltsenek 4 napot. A környékbeliek megrökönyödése határtalan volt...
- Ezek ott bent gusztustalankodnak - mondta el nekünk egy névtelenséget kérő idős hölgy, aki ha szemben állunk a kérdéses házzal, akkor jobb kéz felől lakik és napjában többször sétáltatja csivaváját a Karikás utcában.
Klein Imre típusra nézvést melankólikus önsanyargatónak tekinthető.
Mit ez jelent? Számára az önmegismerés, illetve a problémamegoldás legfőbb (közel egyetlen elfogadható) eszköze a gübbedés volt. Ezt a mizantróp elhúzódást azonban a környezete kevésbé értékelte: a gübbedő nem túl érdekes létforma, merthogy nem szól hozzád magától, amikor meg te szólsz hozzá, akkor tompa fényű szemmel, zavarosan pislog rád. Ha csak teheti elvonul aludni, monitort bámulni vagy ürítkezni... Szemidepresszív aurája erőlködés nélkül apasztja életkedved zérus környékére, még olyankor is, amikor épp ő jól érzi magát a bőrében.
Hátméghanem!
Klein Imre egykedvűn piszkálta egy bottal Hugo Boss cipőjének rovátkáiba tapadt kutyasz*rt, s azon morfondírozott, hogy milyen relatív is a kellemetlenség, mint kategória...
Mert ugyan nem zsigeri frankóság, ami most vele történt, de a cimbi esete mégiscsak kellemetlenebb volt. Az történt ugyanis, hogy a haver, Sz. Lajos elkövető (35) felszállt a villamosra, s szomorúan vette tudomásul, hogy valaki sunnyogva, de folyamatosan szellent a környékén. Minden igyekezete ellenére nem jött rá, hogy ki a tettes, így a penetráns szagtól hajtatva átszállt egy buszra, ahol legnagyobb megdöbbenésére iszonyatos bűz fogadta... Morgolódva próbált az ablak irányába túródni, megküzdött minden egyes oxigénmolekuláért, majd végre megérkezett a célállomásra, ahol vidám sikkantással menekült le a járműről. A nap legszebb időszaka jött: megnyugtató séta a Széchenyi könyvtárhoz. A kegyetlen valóság aztán az olvasóteremben érte utol, ahol - ha már találkoztak - arcul is csapta. Megfáradt szaglóhámja ellenére tudatába gomolygott, hogy itt is ocsmány büdös van, ergo érdemes lenne megvizsgálni a talpán megtapadt dobberman fekáliát...
Hiszitek avagy sem, Klein Imre egy I. kerületi kocsmában világosodott meg.
Az történt, hogy értő tekintetét ráfókuszálta egy korsó Staropramenre, és az ülepedő habban hirtelen az életét látta visszaköszönni.
Hogy miként? Akkor és ott, a kis gömbök pukkanásai nemcsak a felületi feszültség viszonylagosságára világítottak rá, hanem melankólikus hangulatba ringatták: minden egyes buborék egy-egy ötletének, hittel megélt elgondolásának a szimbólumává avanzsált. Szinte hallotta ahogy eldurrannak miközben süvítve érkeznek újabb és újabb buborékok a korsó mélyéből.
