Klein Imre típusra nézvést melankólikus önsanyargatónak tekinthető.

Mit ez jelent? Számára az önmegismerés, illetve a problémamegoldás legfőbb (közel egyetlen elfogadható) eszköze a gübbedés volt. Ezt a mizantróp elhúzódást azonban a környezete kevésbé értékelte: a gübbedő nem túl érdekes létforma, merthogy nem szól hozzád magától, amikor meg te szólsz hozzá, akkor tompa fényű szemmel, zavarosan pislog rád. Ha csak teheti elvonul aludni, monitort bámulni vagy ürítkezni... Szemidepresszív aurája erőlködés nélkül apasztja életkedved zérus környékére, még olyankor is, amikor épp ő jól érzi magát a bőrében.

Hátméghanem!

Márpedig Klein mostanában nem vidult: búbolta az Élet, keményen. Ez így persze a veszélyes féligazságok halmazába utalandó kijelentés: Klein arra jutott, hogy jelen helyzetének (egyik) fő vektora saját személyiség(fejlődés)e volt. Kicsit úgy járt, mint aki úgy akar lebegő házra szert tenni, hogy előbb épít egyet oszlopokra, aztán elkezdi kinyiszálni alóla a tartóelemeket. Szépen haladt is a dolog, de munka közben rájött, hogy egyet csak hagynia kell... Sőt! Az nem is bizonyult elégnek... Hogy az volt-e a baj, hogy a kinézett oszlop eleve korhadt volt vagy statikailag nem az elkövetkező viharokra volt méretezve - mindegy is. Sokkal lényegesebb, hogy a kulipintyó összedőlt, s nemhogy nem levitált mindenki bámulatára, hanem sokkalta inkább romhalmaznak tűnt éppen.

Elkeseredésre viszont semmi ok! "Idehallgass: az egész királyság az én művem. Amikor neki kezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király, a bolond épít ide várat. Mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat. Az leégett, összedőlt aztán süllyedt el. De a negyedik az megmaradt."

Csakhát hogyan is kéne nekifogni? Az önmarcangolók okosabbik fele körbenéz valami iránymutatásért, a gőgösebbje viszont hisz a képességeiben. Klein sok minden volt, csak okos nem, tehát például ahelyett, hogy elment volna egy meditációs tanfolyamra, addig kísérletezett, amíg kitalálta, hogyan működhet a dolog. Vagyis arra jött rá, hogy szerinte mi a meditáció, ami ugye nem feltétlenül ugyanaz, mint a tibeti szerzetesek módszere...

Mindez nem jelenti, hogy kultúrantropológusi kiváncsiságtól hajtatva nem kukkantott meg egy-két gurut, önsegélyező kört vagy éppen szektát. Volt ő tantra-táborban (királyság volt, még cikkezett is róla a Napi Szenny), találkozott személyesen az Egy Istennel, Aki Két Testben Él Köztünk (nem volt királyság, merthogy abban a szentéllyé büvölt garázsban mindenki komolybul gondolta - Kleint, s valószínüleg Überszakrális Házaspárt kivéve). Imádta Popper Péter előadásait, olvasott csomót (pl. Oshot - hogy rímeljen), csacsogott sokat tényleg antropológussal... Etc.

Jut eszembe! Jó példa, úgyhogy elmesélem, hogy Klein hihetetlenül élvezte a tantrikus elvonulást. Régen volt, de szavain tetten érhető a hérosz elragadtatása, a tábor végeztével ugyanis mindenki elmondta, hogy mit tanult, mennyire jól érezte magát... Klein nagyon, tehát ezt megosztotta gyorsan a jelenlevőkkel: "Négy nappal ezelőtt tátott szájjal röhögtem volna ki, ha valaki csakrákról elmélkedik nekem. Mára ez elnéző félmosollyá szelídült." Mind a Mester, mind a tanítványok, meghatottságtól némán, párás, de azért tágra nyílt szemekkel hallgattak...

De még ettől sem vált hívővé sehol, irtózott a felszínes önismereti cikkektől (papíron vagy képernyőn - egyre megy), leizzadt a multis személyiségfejlesztés setétségétől (a középkorig visszatekintettek pedig: hallott fiziognómiai - sic! - vagy éppen "kevesebb-légzés -> hosszabb-élet" előadást is), gyűlölte a sunyin felelősséghárító "mesterek" csordáit (a kedvenc gurunője bizonnyal lesz még terítéken, egyet se féljetek).

 - Ez oszt mekkora f*szság - szokta volt mondogatni.

 - Az a f*szság, hogy a hárítás az életformád! Indulás az első adandó mesterhez, tökarcú! - "kérlelte" Bumbu.

S lőn menés guruhoz... Holnap.